Tehetségpont lettünk

Örömmel tájékoztatunk mindenkit, hogy a Tehetségsegítő Tanács elfogadta regisztrációs kérelmünket, így a Logos Alapítvány immár hivatalosan regisztrált tehetségpont!

Tehetségpont azonosítónk: TP 180 004 164

Új partnerek

Alapítványunk  az elmúlt hetekben sikeres megbeszéléseket folytatott több jövőbeni partnerrel is.

Két új partnerünk:

Nebuló Alapítvány“…a játékpedagógia elkötelezett híve és terjesztője.”

Az Alapítvány hátterében a játékkultúra fejlesztésében, a különböző játékok készségfejlesztésében jártas szakemberek dolgoznak. A szakemberek segítséget nyújtanak a játékok pedagógiai munkában történő alkalmazásához, a pedagógusképzésbe történő beépítéséhez, valamint a játékok iránt érdeklődő civilek, például szülők és gyermekek “játéktudatosságának” a fejlesztéséhez. Az Alapítvány együttműködik játékforgalmazó szervezettel, illetve rendszeresen tart térítés mentes játékbemutatókat is.

 

Mindlab“A MindLab Program a játékokat helyezi a középpontba, és katalizátorként alkalmazza azokat…”

A Program kidolgozói több, mint ezer játékból válogattak ki különböző korosztályhoz tartozó gyerekek készségfejlesztését segítő játékokat. A Programban ajánlott játékok megismertetésére, pedagógiai alkalmazására 30 órás képzési tematikát akkreditáltattak és rendszeresen szerveznek képzéseket az érdeklődők számára. A képzésben résztvevők számára a játékok alkalmazási módszertana hozzáférhető, illetve néhány ajánlott játék minőségi kivitelben beszerezhető a Program szervezőinél.

 

1%

Kérjük személyi jövedelemadója 1%-val támogassa alapítványunkat, hogy mi is támogathassuk a hazai tehetségeket.

A Logos Alapítvány adószáma: 19657019-1-13

Köszönjük!

Tehetségbónusz

Továbbra is folytatódik a Tehetségbónusz program, mely a tehetséges fiatalok és mentorok egymásra találását hivatott elősegíteni.
További információk a programról és arról, hogy hogyan lehet regisztrálni a program honlapján, a http://tehetsegbonusz.hu/ -n

Két új pályázati lehetőség

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség két mostanában kiírt pályázata is kapcsolódik a tehetségügyhöz.

Az “Országos tehetségsegítő hálózat létrehozása” című pályázat keretein belül összesen 540, míg az „Iskolai tehetséggondozás” című pályázaton belül 1140 millió forint az országos pályázati keretösszeg.

Lényeges, hogy a pályázatok területileg ketté lettek választva Közép-Magyarországi és konvergencia régiókra.

Részletes információk az NFÜ honalpján:

„Országos tehetségsegítő hálózat létrehozása” című pályázat

„Iskolai tehetséggondozás” című pályázat

Köszöntjük a LogosPont honlapon!

Reméljük, hasznos információkat talál és új kapcsolatokra is lel általunk!

„…A játék pedig a legnagyobb misztérium: a szellem gyengédsége….”
„…Isten játékai vagyunk, és az van hozzá legközelebb, aki játszik. …”
(Hamvas Béla: Paidokratia = A babérliget – könyv Hexakümion)

Malom játék

Közhasznúsági beszámolók

Az Alapítvány közhasznúsági beszámolói évekre visszamenőleg hozzáférhetők a ‘Letöltések’ oldalon, vagy egyenként közvetlenül letölthetők ide kattintva.