A tudásátadás aktualitásai
Géczi János író (wikipedia) egy korábbi tanulmányában arra a következtetésre jut, hogy:
“A tudást ígérő helyszínek között az intézményes oktatást nyújtó iskola szerepe a 21. századra alaposan megváltozott.”
A tanulmány alaposan elemzi, hogy a tudásátadás az elmúlt történelmi időszakban több évszázadon keresztül miként változott mind tartalmi, módszertani és intézményi vonatkozásban. Bemutatja azokat a történelmi trendeket, amelyek az emberi kultúra tapasztalatainak nemzedékről nemzedékre történő átadása miként zajlott és zajlik. (A tanulmány elérhető a következő oldalon: https://ofi.oh.gov.hu/tudastar/tudasatadas-tortenelmi)
A tanulmány olvasása közben – persze némiképp azóta is – azon gondolkodom, hogy az oktatási rendszerünk, az oktatáspolitikánk mennyire veszi figyelembe ezeket a trendeket? A szakpolitikai döntéseknél mennyire építünk azokra a törvényszerűségekre, amelyeket egy-egy ilyen tanulmány feltár és bemutat? Vagy csak úgy kényelmes rutinból megyünk a megszokott úton, holott a tudásátadás tartalmi igényei, valamint eszköz és intézményrendszere teljesen átalakulóban van?!
Felmerül az a kérdés is, hogy “pedagógus-gyermek-szülő” triász mennyire épít egymásra ebben a változásban? Mennyire érti egymást és kooperál a jelenlegi változó helyzetben? Az látható, hogy néhány országban, így bizonyára például Finnországban, ezt komolyan vették és léptek. Nálunk lassúnak tűnik az eszmélés. Érdemes lenne társadalmi vitát nyitni és szakmai konszenzusra jutni abban, hogy a tudásátadásban zajló szükségszerű vátozás során – az általános populáris lózungokon túl – milyen konkrét irányokat kellene megfogalmazni, mi az amiben mielőbb radikálisan lépni kellen!