Rólunk

Bemutatkozás

A LOGOS Alapítványt 1991-ben személyes motivációkra építve ismeretségi körben alapították és 1996 óta közhasznú szervezetként működik. Az elmúlt években a Kuratórium összetétele többször változott, elsősorban a tevékenység átalakulásának, fejlődésének függvényében.

Az Alapítvány fő célja – az Alapító Okirat szerint – a személyiség komplex fejlődését szolgáló alternatív módszerek felkarolása, a jó gyakorlatok terjesztése. Tevékenységében kiemelt szerepe van a Játéknak, a játékosságnak, mint önismeret- és képességfejlesztő eszköznek. A játéknak jelentős szerepet szán a közösségi kapcsolatok építésében, a Gyerek-Pedagógus-Szülő kapcsolatok fejlesztésében, a humán és természeti környezet megismerésében. Feladatai között fontos elemként kezeli a hátrányos helyzetű tehetséges fiatalok fejlődésének segítését, hátrányos helyzetük lehetséges kompenzációját.

Hitvallás!

Az emberi létnek bizonyára van célja és oka. Ez felveti azt a kérdést, hogy valójában kik is vagyunk, és miért vagyunk olyanok amilyenek. Az egyes ember számára nagy rejtély és egyben egy életre szóló program, hogy kiderítse mi a feladata, mit és hogyan tegyen az élete során.

Az emberi intellektus – a kapott adottságaink, benne az önreflexiós képességünk birtokában – alkalmassá tesz bennünket arra, hogy tudatosan is építsük saját sorsunkat.  Az adottságaink között kiemelt szerepe van az ember szabad akaratának. Természetesen a feltételek részben determináltak, de mindenkinek választási lehetőség is van saját sorsa befolyásolására, így nem vagyunk csak a körülményeink rabjai.

Ez a helyzet felveti az egyén felelősségét abban, hogy miként hasznosítja saját személyes adottságait, illetve miként él a felkínált választási lehetőségekkel. Az egyes ember számára a siker és a boldogság forrása lehet, ha tudatosan vezérli a sorsát és él a szabad akarat kínálta lehetőségekkel.

Végül hiszünk abban, hogy az emberi cselekvés tudatossága fejleszthető, a pszichikai energiánk hasznosulása az emberi tudat, az intellektus eszközeivel optimalizálható, így a Flow állapot” létrehozható, az egyes ember létének értelme megérthető és megteremthető.

Út és eszközök

Ha uralni akarjuk a helyzetünket, szisztematikusan és tudatosan szembe kell nézni önmagunkkal és természetesen a környezettel. Ez nem kis feladat?! Az Alapítvány ehhez kíván segítő kezet nyújtani.

Az Ember, mint szubjektum nagyon összetett lény, így nem túl egyszerű felderíteni. Az első lépés az önismeret magalapozása, majd annak folyamatos fejlesztése, aminek számos módja ismert. Ezek közül mi, illetve együttműködő partnereink több területen is felelősséggel vállalunk szerepet.

Az Ember számára rendelkezésre álló környezet szintén rendkívül összetett. Tág értelemben véve vannak az embertársaink, így a családunk, a barátaink, az ismerőseink, de a lehetőségeinket meghatározó külső adottságaink része a természeti és épített környezet is. Tehát a környezetismeret, vagyis a környezettudatosság megteremtése és fejlesztése sem egyszerű feladat, amihez szintén kínálunk néhány együttműködési területet.

Az önismeret, így az önreflexió, valamint a környezetismeret, vagyis a környezettudatosság fejlesztése közös cselekvés és játék útján, a játékok közös alkalmazásával lehet igazán eredményes. Ennek megfelelően a játék, a játékosság egyik alapvető módszer a munkánk során.

Reméljük, a Honlap látogatójaként talál érdekes és vonzó együttműködési lehetőséget, illetve ha kérdései vetődnek fel, vagy javaslatai vannak, keressen bennünket!